Egy hete, hogy vége lett az 59. hazai Érzelmi- és Társas Intelligencia, Csoportdinamikai tréningnek. Ezzel együtt negyedszerre vettem részt ezen a tréningen, már-már hagyományosan.

…és tényleg, mostanra úgy gondolok ezekre, mint a nyár (ha nem az év) fénypontja a számomra.

 

Érdemes hozzátenni, hogy ez egy olyan tréning, amire a résztvevők (egy része) gyakran olyan jelzőket használ, mint hogy „traumatikus”, „éhezők viadala”, „ketrecharc” és hasonlók.

Akkor mégis hogyan lehet, hogy többen visszajárunk, az 5 nap vége után egy órával is még búcsúzkodunk, beszélgetünk a résztvevőkkel és gyakran barátokként folytatjuk tovább?

…most akkor mindnyájan mazochisták vagyunk? Esetleg agyalágyultak?

 

Nem.

 

Hanem? Hogy ér össze a ketrecharc, meg a sírva vígadós búcsúölelés?

 

Kurt Lewin mezőelméletét, szociálpszichológiai kísérleteit és eredményeit továbbgondolva írta le Oliver König és Karl Schattenhofer (2006, megjelent magyarul az In Dynamics Consulting Kft. kiadásában 2014-ben) a csoportok integrációjának és differenciálódásának modelljét (i.m. 2023-as kiadás, 70. oldal) – hogy hogyan és miért váltakozik az intimitás és a távolságtartás az emberek (csoportjai) között. A lényeg ez: Egyikből következik a másik és fordítva.

Vagyunk egy páran, akiknek alapból görcsbe rádul a gyomrunk a konfliktusoktól: elég csak gondolni rá és máris harckészültségben vagyunk, feszül az állkapocs, a váll (nálam, legalábbis) másnál hányinger, megint más lefagy, vagy teljesen kicsekkol a helyzetből.

 

Jó hír: ez teljesen normális, hozzuk az evolúcióval, csakhogy!

Ha már ilyen hatással van a konfliktus említése is, érthető, hogy (legtöbben) szeretnénk elkerülni…

 

…és mit csinálsz, ha valamit szeretnél elkerülni?

 

Keresed az arra utaló jeleket, próbálod bejósolni mi lesz, hogy lesz? Állandó készültségben vagy.

Kérlek, ez a stressz definíciója.

Erre mondják, hogy az árnyékától is megijed.

Mert azt tanultad meg, egészen pici korodtól hogy a konfliktus csak bajjal jár – hiszen akkoriban így is volt. Akkor még nem tudtad megvédeni magad, függtél másoktól (főként a szüleidtől, később tanáraidtól, nevelőidtől) és attól függően, hogy nálad otthon hogy kezelték ezeket a dolgokat, ha anyád/apád megbüntetett az minimum az érzelmi szükségleteid korlátozását jelentette – „Ne sírjál már, hagyd abba, elég volt!” – másoknak meg még akár a fizikaiakét is.

Nem kell azért hatalmas dologra gondolni, sokan ilyenkor csak szimplán magunkra maradtunk egy-egy nehéz érzéssel – félelemmel, haraggal, szomorúsággal, ilyesmik.

 

Tehát nem a konfliktustól félünk, hanem a konfliktus következményeitől!

 

Na igen ám, de ha folyton elkerüljük a konfliktusokat, ha minden árnyéktól távol tartjuk magunkat, igencsak melegünk lesz a nyári napon egy idő után.

Arról nem is beszélve, hogy ami árnyékot ad, védelmet is jelent más helyzetben – eső ellen csak beállsz a fa alá, vagy egy kapualjba, nem?

…meg aztán ezek az árnyékok olyanok, hogy van, hogy maguktól elmúlnak egy időre, de ha újra előbújik a nap, azok is újra ott lesznek.