Ez utóbbi alatt egyáltalán nem nagy dolgokra gondolok, ezúttal, (kivételesen,) hanem olyan apróságokra, melyek pár évvel/évtizeddel ezelőtt nem jelentettek gondot – mint mondjuk megszólítani valakit az utcán, megfogni a másik kezét a randin, vagy csak egyszerűen kimondani, amit érzünk.

Sosem látott komfortot tudunk keríteni magunk köré, tele jobbnál-jobb figyelemelterelésekkel. VR szemüveg nélkül is tökéletesen le lehet élni egy életet a 4 fal között, anélkül, hogy különösebben unatkoznál – és noha ez Covid alatt elég hasznos volt (meg amúgy hála Istennek, hogy voltak ilyen eszközeink a megküzdéshez), pendémia előtti és utáni világunkban nem feltétlenül adaptív megküzdés.

…vagy hát talán pont hogy csak ennyi: egy megküzdés.
Nem török pálcát senki felett, aki szociális szorongással küzd, nem találja az (verbális) utat a másik nemhez (vagy akár a sajátjához sem) és azzal tudja stabilizálni az idegrendszerét a világban őt ért kétcsilliárd napi inger után, hogy ide nekem a pléjsztésönt, – de legalább a netflixet – mert öcsém, ezt nem lehet bírni.
Én is elköltöttem egy évtizedet és egy kisebb vagyont videojátékokra, mert – ami azt illeti – tényleg, objektíven nem lehet ezt bírni.

Úgy értem: a biológiánk arra van berendezkedve, ahol mondjuk 500 évvel ezelőtt tartottunk falun: éppen egy lovaskocsi elől még elugrok, aztán lenyugszom, de belegondoltál manapság akárcsak egy falun hány autó húz el melletted?
…és akkor nem szóltunk a tömegről, a folyamatosan, minden irányból érkező információkról és arról az aprócska tényről, hogy legtöbben olyan munkát végzünk, aminek semmi látszatja nem mutatkozik meg a világunkon.

A célom nem a siránkozás (mert amúgy hallom, baszod, hogy kezdek úgy beszélni, mint a jó édes anyám, így 40 felé 😅) de hogy ezek tények, és mint olyanok, nem árt tisztában lenni velük.

Már csak azért is, hogy ha legközelebb (is) az éreznéd, hogy megzápult az agyad és csorgatod a nyálad egy általad választott közösségi média platformon, tudd, hogy ez félig normális: ebben a korban élsz és ezek a dolgok így hatnak rád.

A másik fele viszont a tiéd.
Pro tipp: ha szellemileg vagy elfáradva (és valószínűleg úgy vagy elfáradva), azon nem fog segíteni, hogy még egy pár órán keresztül bombázod az agyad ingerekkel. Valószínűleg te is észrevetted már, hogy hiába pörgetted egy órán át a rövidvideós-tartalmakat, valahogy nem tűnsz frissebbnek – ha igen, nos, az ezért van.

Szóval itt egy kihívás neked: úgyis olyan mocsok hosszú lett ez az írás is megint, most hogy a végére értél jutalmazd meg magad azzal, hogy lerakod a telefont a kezedből és felém se nézel egy napig!
Cserébe sétálj a kedvenc ablakodhoz/parkodba/utcasarkadra, nézd ki magadnak a legtávolabbi pontot a horizonton és kezdd el bámulni.
Nézheted a tájat is. Vagy a növényeket.
Én mostanában fedeztem fel újra a felhőnézést.
Vegyél levegőt. Lassúkat, mélyeket.
Figyeld meg, hogy reagál erre a tested. Mit érzel és hol?
…és ha jön valami aggodalom (mert úgyis fog, az már csak ilyen), vagy dolog amiről megfeledkeztél, tök oké, csak mielőtt elrohansz nekilátni, figyeld meg azt is a testedben.

Aztán holnap gyere vissza és írd le milyen volt 😉

…ja, amúgy egy éve és 2 napja nem cigizek 🙂 De ki számolja…! 😅

#hallgattamás #mentálisegészség #stressz #selye #megküzdés